Gondoltam, vásárolok magamnak egy napszemüveget bringázáshoz. Olyat, amelyik nem túlságosan sötétít, bírja az ütődést és úgy símul az arcomhoz, hogy mellette a szél és a bogarak ne férjenek be. Mindenképpen egy fekete, egyszínű, lehetőleg matt kerettel rendelkező modellt szerettem volna.

Nem volt egyszerű dolgom, mert az elvárásaimnak egyetlen bringás boltban sem találtam megfelelő szemüveget. Így aztán nem is ott vettem meg, hanem egy kutya közönséges optikusnál. Persze ott sem volt egyszerű, mert összesen kettő szemüveg felelt meg a kívánalmaknak, ebből az egyik harminc ezrest kóstált. Nem írom ki a nevét, de O-val kezdődik és nagyon hasonlatos  a hangzása az ókuláréhoz. :)

Harminc ezrest akkor sem adnék egy szemüvegért, ha az lenne az egyetlen a világon. Úgyhogy maradt a másik, persze ez sem volt olcsó. 9 darab ezrest kértek el érte és kérdésemre az eladó azt mondta, hogy azért, mert ez polarizált. Tetszett, más nem volt, megvettem.

Bringáztam is vele egy ideje, amikor egy nagyon érdekes jelenségre lettem figyelmes. Illetve egy idő után vettem csak észre. Belátok az autók belsejébe, nincs tükröződés a szélvédőn. Aztán ami még durvább, hogy egy tó mellett eltekerve szintén nem láttam tükröződéseket a vízfelületen, ehelyett láttam a part menti köveket, halakat.

Egészen Superman-nek éreztem magamat ezzel a különleges képességgel. Persze a hatalom felelősséggel jár... :) Az mindenképpen kényelmes dolog volt, hogy láttam, az autó vezetője rám néz-e, vagy másfelé mélázik éppen. Ez ám a trueway a bringázásnál.

Közben innen-onnan vásároltam az interneten dolgokat, így például egy quartz-órát, mégpedig olyat, amilyen kölök koromban volt, a nyolcvanas évek közepén. De nem ez a lényeg. Arra lettem figyelmes, hogy a szemüvegben nem látom az időt. A képernyő fekete, nincsenek rajta számok. Elsőre nem esett le miért.

Aztán a minap megérkezett a rég várt akció kamerám, amit ide-oda lehet szerelgetni a biciklin és klafa felvételeket lehet vele készíteni. Na, ezen nincs színes kijelző, a funkciókat csupán egy előlapi, quartz kijelző mutatja. És ezzel volt a második meglepetésem. Ahogy elkezdtem ugyanis használni a kamerát, arra lettem figyelmes, hogy a kijelző sarkán foltok jelennek meg, mintha megnyomódott volna. Nem szép látvány. Gondoltam, nem bírja a hideget, de a kezelési útmutatóban erre semmilyen utalás nem volt, a gyártó weboldalán meg vagy 500 síelős videó van fenn. Úgyhogy bírnia kell a hideget, vagy hibás. Éppen azon voltam, hogy visszaviszem a boltba, amikor egyszer véletlenül szemüveg nélkül néztem meg, és lám, a benyomódásnak semmi jele. Feltettem a szemüveget, ott van. Levettem, nincs ott.

Amolyan homlokracsapós felismerés volt, hogy a kijelző "hibáját" is a polarizált szemüveg okozza. Azért nem láttam az óra számlapot sem, mert az is ugyanígy, a beérkező fényt polarizálva veti vissza, amit meg a szemüveg kiszűr. Pont.

Persze ezt soha senki, sehol nem említette, így gondoltam, mint érdekességet, leírom Nektek. Hogy Ti ne morfondírozzatok rajta heteket és találjatok legalább magyar nyelven valami kis magyarázatot. (Angolul ugyebár csak angolázatok vannak...)

És persze mielőtt polarizált szemüveget vásárolnál autóvezetéshez, kérlek vedd számításba, hogy ha a kocsidban valahol quartz kijelző van, azt nem fogod tudni leolvasni vele.

Írtam ugyebár, hogy nem férek hozzá a Google fiókomhoz. Ez még mai is így van. A visszaigénylő lap elküldése óta 7 nap telt el. Illetve 20 perc múlva lesz hét napja.

Nos, ahogy vártam, szépen jönnek elő a további szívások ezzel kapcsolatban.

A mai szívás, hogy a booking.com-mal foglaltunk szálást magunknak a jövő hétre. De mivel a booking.com is a gmailes e-mail címemre küldte a foglalást visszaigazoló e-mailt, ehhez sem férek hozzá.

Úgyhogy booking.com ide, ingyenes szállásfoglalás oda, most telefonálhattam Stockholmba, hogy megvannak-e a szobák.

Ahogy magamat ismerem, ha nem telefonáltam volna, a szálodában derült volna ki, hogy nincsenek meg. Amikor megvolt a visszaigazoló e-mail, akkor természetesen soha nem kellett, a világ különböző pontjain foglaltam így szállást. Mindig rendben volt. Majd most, amikor nem tudom magamat igazolni, majd most lenne vele a gond.

De nincs. Igaz megint belekerült egy ezresembe felhívni Stockholmot és kivárni, amíg a kedves hölgy kikeresi a számítógépből a foglalást. De legalább megvannak a szobák.

Úgyhogy köszönöm Google, mára is megvolt az élmény...

Nem vagyok felelőtlen ember, mentegetek folyamatosan. Redundanciára is törekszem, azaz egy mentés nem mentés. És ez így van főként azoknál a dolgoknál, amiket nagyon nem szeretnék elveszíteni.

A családi fényképek hol vannak jó helyen? Ebben a digitális világban? Hívassam elő papírra és tegyem el a fiókba? És a családi videók? Amiken a gyerek az első lépéseket teszi? Amin megcsókoljuk egymást? Ami a legjobb nyaraláson készült?

Ugye senki nem szeretné ezeket elveszíteni? Pedig el lehet.

Én magam azt gondoltam, hogy egyszer egy saját tárolóhelyen lesznek idehaza és a fontosabbakat feltolom a "felhőbe". A saját vinyó egy NAS, azaz egy hálózati vinyó. Ezek üzemelése viszonylag biztonságos, és részben tolerálják a hardveres hibákat így ha egy merevlemez kiesik, az adatok visszanyerhetőek. Aszittem...

A történet lerövidítve annyi, hogy nem a megfelelő NAS-t választottam. Amit én választottam, abban kettő darab 1 TiB-os vinyó volt, amire elsőként az ember azt gondolná, hogy nagyon nagy tárhely. Amikor viszont az ember elkezd HD-ban videózni, hamar kiderül, hogy az a 2048 GiB nem túl sok. A családi fotók is egyre nagyobban, ahogy egyre több megapixelesek a fényképezőgépeink és a videók mérete meg többnyire már simán meghaladja a GiB-os nagyságrendet, szemben a pár évvel ezelőtti náhány száz MiB-tal. Így aztán eljő az a pillanat, hogy a tárhely szűkösnek bizonyul. Ha az embernek egy két HDD-s NAS-a van, az azt jelenti, hogy fizikailag kettő darab winchester van benne. Ezeket lehet használni tükrözéssel, ilyenkor az adatok mindkettőn rögzítésre kerülnek és ha az egyik kiesik, a másikról visszaállíthatóak. Annak az esélye, hogy mindkettő egyszerre tönkremegy, kicsi. Persze ez is előfordulhat, vagy lehet tűz, betörhetnek és elrabolják a tetszetős kis dobozkát. Ezért csinál az ember mentéseket a "felhőbe", azaz ezért használ online tárhelyeket. De ne szaladjunk ennyire előre.

Amikor viszont a 2x1TiB kevésnek bizonyul, az ember vesz egy nagy levegőt és kockáztat. Azaz megszünteti a tükrözést és a két vinyót összefűzve megduplázza a tárhelyet odahaza. Ilyenkor már nincs tükrözés, ha egy vinyó tönkremegy, a rajta lévő adatnak is annyi. Ha pedig az ember belehúz, akkor egy olyan szar NAS-t sikerül megvásárolnia, ami a mellé tett másik NAS-sal összeveszik, és soha többet nem indul újra. Na, ez történt velem először, úgy egy éve. Az Iomega NAS-om mellé akartam tenni egy másik Iomega NAS-t, de ez nem tetszett az Iomega storage managernek, és azóta sem az egyik, sem a másik NAS nem hajlandó elindulni. Próbálták nálam okosabbak és ügyesebbek is, reménytelen. Valószínűleg az egyik NAS ráfrissített a másikra, de nem megfelelő szoftverrel, így aztán kiakadt, mint a sezlonyrugó. A rajta tárolt zenéimet is bánom, de igazából a családi videók, fotók fájnak a legjobban. Adalék, hogy az Iomegának nincs magyarországi képviselete, úgyhogy küldhetnám százezrekért ki Svájcba a készüléket, rajta az összes személyes adatommal. Vagy mehetnék profikhoz, akik megánként pár ezresér, azaz millió forintos nagyságrendért mentenék le a vinyók tartalmát. Ha millióim lennének... Hagyjuk!

Szerencsére duplikálok, így nem lehet baj. Gondoltam én.

A legfontosabb képeket feltöltöttem a Picasa webalbumokba, privát elérhetőséggel. Így csak én láthatom ezeket. A legfontosabb videókat feltöltöttem a YouTube-ra, privát elérhetőséggel, így csak én láthattam ezeket. A legfontosabb dokumentumokat pedig feltöltöttem a Google Docs-ba, privát elérhetőséggel, így csak én láthattam ezeket.

A multidő jele a "t", láthattam. Merthogy ugyebár február 29-e 8.56 óra óta nem férek hozzá a saját fiókomhoz.

Így aztán az odahaza tárolt adatok nagy része elszállt a fos NAS hibája miatt, az online tartalmak nagy része meg valószínűleg elszállt a Google faszsága miatt. Valószínűleg, mert immáron 6 napja annyi választ sem kaptam, hogy visszaadják a hozzáférésemet, vagy nem.

Hiába tehát minden, duplikálás, előreátás. Hányaveti emberek trehány munkája miatt oda minden.

Persze jó kérdés, hogy én hibáztam-e? Naná, hogy hibáztam. De annyit azért hadd jegyezzek meg, hogy saját magamat ismerem, a saját hibáim kiküszöbölésére tettem meg az óvintézkedéseket. Tudom ugyanis, hogy amilyen szerencsétlen vagyok, hiába mondja mindenki, hogy a NAS nem mehet úgy tönkre, hogy minden egyszerre: íme, mégis. És hiába mondják azt, hogy ha 16 karakterből, kis és nagybetűkből, számokbúl és rám nem utaló adatokból rakom össze a jelszavamat és elvileg nem lehet feltörni, de ha mégis, majd a jóságos Google visszaállítja: íme, fel lehet törni és nem állítja vissza. Vagy majd valamikor, amikor nagymagasságod úri kedve úgy tartja. És hiába, hogy egy gigavállalatról van szó, mégcsak reklamálni sem lehet, mert nincs ügyfélszolgálatuk, csak pár köcsög számítógép, amik vagy továbbították a visszaállatási kérelmemet, vagy nem.

Tehát ki vagyok szolgáltatva, az csinálnak a nekem fontos adatokkal, amit akarnak. 

Így aztán jelenleg azt gondolom, hogy az emlékek tárolására egyetlen jó hely az ember fejében van. Amíg a fejemet széjjel nem verik, onnan nem veszik el ahogy megcsókoltuk egymást a boldogító igen után, ahogy feküdtünk a homokban, ahogy nyaltad a fagyit Júlia házánál Veronában és ahogy tekered a biciklit a szikrázó napsütésben, kétméteres kaktuszok tövében.

Titokban azért reménykedek benne, hogy csak meglesz az az elveszett fiók és talán van valaki, aki le tudja menteni a tönkrement NAS-ról az adatokat.

Addig meg majd visszagondolok. A gondolat szabad. Még...

Nem férek hozzá a Google fiókomhoz. Valaki, vagy valami elvette.

Hogy ki vagy mi és miért, azt nem tudom. És ahogy látom, soha nem is fogom megtudni.

Jó ideje használom már a Google-t, eleinte az ingyenes szolgáltatásaikra voltam rákattanva, de évek óta fizetek fényképek és dokumentumok tárolásáért és amióta Android telefonom van, nagyjából 70.000,- HUF szoftvert vásároltam össze. Nem warezoltam, nem lopkodtam a szoftvereket (pedig nem lenne nehéz) hanem azt vallottam, hogy így tisztességes az üzlet. Mármint úgy, hogy amit megveszek, azt a hozzáférésemhez kötik és így az enyém lesz örökre. Így gondoltam. Azt persze nem gondoltam soha, hogy egy 16 karakterből (nagy és kisbetűkből, számokból és nem rám utaló adatokból) álló jelszót fel lehetne törni. Mert nem lehet. Azt sem gondoltam, hogy egy szerverhiba miatt esetleg rosszul léptet ki a rendszer, és ezért veszik el a jelszavam. Nem gondoltam, hogy amibe az ember százezreket fektet és az életéből éveket áldoz, attól ilyen simán meg lehet fosztani.

De főleg azt nem gondoltam, hogy egy FIZETŐS szolgáltatásnak NINCS ÜGYFÉLSZOLGÁLATA. Hogy sehová nem fordulhatsz Magyarországon, ha baj van. Hogy csak egy rohadt webes kérdőív van, amiben azt ígérik, hogy 3-5 napon belül majd elbírálják, visszakapod-e a fiókodat, vagy nem. Egy olyan kérdőív alapján, amiben olyanokat kérdeznek, hogy mikor kezdtem el használni a szolgáltatást (Napra pontosan? Honnan tudjam?), kikkel levelezek gyakran (Mivel nem férek hozzá a levelezésemhez, honnan tudjam?), hogy melyik szolgáltatásokat mikor kezdtem el használni (Mivel nem férek hozzá egyikhez sem, honnan tudjam?). Így aztán kitöltöttem a kérdőívet és várok. Arról sem kaptam értesítést, hogy egyáltalán beérkezett-e, vagy a szerverhiba, ami február 29-én jópár embert érintett, megakadályozta a kérdőív továbbítását is.

Úgyhogy mi van most?

Egyrészt van a YouTube-on majdnem 200 videóm, amikhez nem férek hozzá. Köztük a publikusakat meg tudom nézni - mint egy idegen - de a privátoknak gudbáj!

Vannak ugye a megvásárolt szoftvereim a telefonomra, amikhez addig férek hozzá, amíg a telefonomon meghagyom az egyébként elérhetetlen és szinkronizálhatatlan, elveszett felhasználói nevemet. Ez persze minden egyes próbálkozáskor kiírja, hogy hiba a jelszóval. Csak hogy idegesítsen... Nem törölhetem, mert akkor a számos megvásárolt szoftvernek annyi. Igaz, hogy így meg 5 napja nem lehet frissíteni...

A telefonomat tudom használni, mert csináltam egy másik felhasználói nevet, de a két felhasználós bejelentkezés hogy úgy mondjam kissé gyerekcipőben ját, így például nem kapom meg a leveleimet időben, mert nem szinkronizál normálisan. Ez a fő dolog, amiért a Google Mailt használtam, azaz a push rendszerű levélfogadás. Hogy a leveleim azonnal itt vannak a telefonomon. Ennek is annyi.

A Gtalk nem működik, mert kiírja, hogy hibás jelszó, de nem enged jelszót módosítani. Így aztán hiába vettem fel webes felületen az összes fontos személyt újra a csevegési listámba, nem tudok senkivel üzenetet váltani. A Gtalk sem szereti a többfelhasználós szinkronizálást.

A Google checkout, azaz a fizetős rendszer valószínűleg nem fog működni, mert egyszer már próbáltam ugyanazt a bankkártyát megadni a feleségem felhasználói fiókjához, de mivel az az én (azóta elveszett) fiókomhoz van párosítva, nem engedte. Így aztán valószínűleg ehhez az új fiókhoz sem fogja engedni, amíg amott nem szüntetem meg a párosítást. Dehát ahhoz meg nem férek hozzá, ugyebár...

A Blogjaimnak is annyi. Pár hete költöztem át a Blogger.com-ra (blogspot), ami szintén Google termék. Négy napig másolgattam a régi blogjaimat HTML kódban a korábbi helyről és napokig állítgattam a blogok kinézetét (háttérképek, elrendezés, miegymás). És azóta újabb blogokat is indítottam, amelyekbe számos bejegyzést is tettem. Ez a hobbim. Annyi neki. Most úgy érzem, hogy egyszerűen nincs erőm újra mindent átmásolni. A Saját blogjaimhoz is csak úgy férek hozzá, mint egy idegen. Ez fáj a legjobban. Ez az egyetlen igazi hobbim van/volt, nagyon élveztem az írást és hogy olvassák az ismerőseim, a barátaim. Így teljesedtem ki, valósítottam meg önmagamat. A személyiségem fontos része az írás. Annyi ennek is.

És végül, de nem utolsó sorban: 4900 e-mailem veszett el. Ennyi volt éppen, amikor egy utolsó pillantást még tudtam vetni a számlálóra. Ezekben az e-mailekben számos információ volt, amikre majd csak később fogok rádöbenni, mennyire is kellenének. Az életem.

Szóval akkor követtem el a legnagyobb hibát, amikor megbíztam egy megavállalatban, akiknek az én életem csak egy account, egy fiók. Akik szarnak rá, hogy legszívesebben kiugranék az ablakon elkeseredésemben.

Még az a szerencse, hogy az életem rendben van. A családom szeret, a barátaim szépen lassan, de rámtalálnak az új felhasználói név alatt is.

Szóval túl fogom élni.

Akkor miért is írtam ezt a bejegyzést?

Csak azért, hogy felhívjam a figyelmedet kedves olvasóm, hogy soha ne bízd az életedet valaki olyanra, aki - nincs szebb kifejezés rá - szarik a fejedre. Akinek nem számítanak a Te érzéseid, akinek Te egy adat vagy. Aki arra sem veszi a fáradságot, hogy legalább válaszoljon a kérdéseidre. Aki csak a profitra törekszik, így aztán egy tízmilliós országban nem foglalkoztat legalább pár embert, akik ilyen balhék esetén segíteni tudnának rajtad.

Ne tegyél fel mindent egy lapra!